Melyik tanárodra emlékszel még ma is?
Emlékek és tanárok
Az iskolai évekből sok minden elmosódik. Dolgozatok, feleletek, tankönyvek, órarendek.
Egy-egy tanár arca vagy mondata viszont évtizedek múltán is meglepően pontosan megmarad.
Nem feltétlenül azé, aki a legjobb jegyet adta. És nem is mindig azé, akit akkor a legjobban szerettünk.

Miért éppen rá emlékszünk?
Lehetett szigorú. Lehetett igazságos. Észrevehette, hogy valamiben jók vagyunk, amikor mi még nem is tudtuk. Megnevettethette az osztályt, kiállhatott valaki mellett, vagy éppen olyan követelményt támasztott, amelyet csak évekkel később értettünk meg.
Az emlékezet furcsán válogat. Lehet, hogy egy egész tanévből csak egy jelenet marad meg – de abban benne van az ember is, aki ott állt előttünk.
Az iskola története nemcsak bizonyítvány
Amikor valakit az iskolás éveiről kérdezünk, könnyű az adatoknál maradni: melyik iskola, melyik év, milyen eredmény. Pedig sokkal közelebb kerülünk az akkori gyerekhez, ha ara is kíváncsiak vagyunk: kit szeretett? Kitől tartott? Ki bátorította? Melyik tanárra emlékszik ma is?
Ezekből a válaszokból gyakran személyiség, érdeklődés és későbbi döntések is kirajzolódnak.
Egy tanár néha csak néhány évig van jelen valakinek az életében, az emléke mégis sokkal tovább megmarad.

Van, akinek a nevét évtizedek múlva is tudjuk
Talán azért, mert egy jó pedagógus nemcsak tantárgyat tanít. Jelen van egy olyan életszakaszban, amikor még alakul, mit gondolunk magunkról és arról, mire lehetünk képesek.
Az Örökségünk életútbeszélgetéseiben ezért az iskola nem pusztán egy sor az életrajzban. Emberek, barátságok, kudarcok, sikerek és találkozások tartoznak hozzá.
Ha ma fel kellene hívnod egy régi tanárodat, kinek a nevét keresnéd ki először?
Az iskolából sok minden elhalványul. Egy ember, aki akkor fontos volt, még évtizedek múlva is velünk maradhat.